Gazdák bánata, az Azomureş hallgatása

Némán merednek a sötét égre az alvó kolosszus kéményei a város határán: jó ideje már, hogy se hanggal, se füsttel nem zavarja Marosvásárhely levegőjét az Azomureş vegyikombinát. Amit nem tudott megoldani a képlékeny politikai érdekérvényesítés, sem a hangját hallatni képtelen közvélemény, azt megoldotta az élet nagy rendezője: a gázárak égbeszökése az energiapiacon megadta azt a döfést a műtrágyagyártónak, amelyből mindmáig nem tudott magához térni. Ennek környezetvédelmi vagy népegészségügyi szempontból kétségkívül pozitív hatásai vannak – de vajon miként érinti a leállás azokat, akiknek a tevékenységük közvetlenül kötődik a kombinát gyártótevékenységének eredményéhez, akiknek úgy van szükségük műtrágyára, mint embernek a vitaminra: a mezőgazdasági nagy- és kistermelőket? Szűkebb környezetünkben a Maros megyei gazdákat?

És milyen esélyei vannak a vállalat újraindulásának, amikor a gázár csökkenő tendenciát mutat, de így is messze áll attól az értéktől, amely kifizetődővé teszi a gyártást és ezzel lehetségessé a tevékenység újraindítását – miközben az alapanyagként használt altalajkincs nemcsak hogy szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre Maros megyében, de a letűnt Ceaușescu-éra óta nem volt olyan olcsó előállítani, mint most, állítja az általunk megkérdezett mezőgazdasági vállalkozó, Balogh József.

 Politikai érdek kontra gazdasági törvényszerűség

Egy gázbuborék fölött élünk mi, marosvásárhelyiek, de a környékbeliek is. Képletesen szólva: a város környéki dombokon bárhol felállíthatnak egy szondát, már indulhat is a kitermelés. És nem csak itt, hanem közelebbi és távolabbi településeken is. Az ország pedig az Európai Unió második legjelentősebb földgázgyártója (lehetne), szükségletei 80 százalékát képes saját erőből előteremteni. A nagy mennyiségek árleszorító hatásra azonban ebben az esetben nem érvényesül, a politikai érdekek ugyanis felülírják a gazdasági törvényszerűséget. Így ahelyett, hogy igény szerint kitermelnék a gazdag altalajkincset, inkább lakatot tesznek a fúrótornyokra. A raktárak ugyanis tele vannak máshonnan, drága pénzen vásárolt gázzal, újabb mennyiségek betárolására pedig nincs lehetőség. Hiába lenne vevő az Azomureş, a nyersanyagbeszerzés folyamata ennél lényegesen bonyolultabb.

Hogyan viszonyul mindehhez a vegyipari kombinát? A nagyvállalat vezetése jó ideje hallgat – akárcsak a kéményei. Legutóbb egy évfordulós rendezvény kapcsán szólították meg a helyi közvéleményt, míg Harri Kiiski vezérigazgatót tavaly szeptemberben hallottuk állást foglalni a bécsi tőzsdeárak alakulása kapcsán, amikor a román állam szerepvállalásának elmaradását nehezményezte – meglehetősen erőteljes hangnemben –  a gázár alakításában. Ennek hiányában az Azomureş szóvivőjét, Ovidiu Maiort próbáltuk nyilatkozásra bírni, aki azonban egy „Meglátom, mit tehetek”-ígérettel lényegében elutasította a válaszadást a kérésünkre, miszerint néhány számadattal alátámasztva, két-három bekezdésben foglalja össze a gazdasági társaságuk perspektíváit. Ennek hiányában arra szorítkozunk, amit szóban elmondott, éspedig hogy „készenlétben állunk, és várjuk a gázpiaci helyzet rendeződését, hogy mielőbb újraindíthassuk a tevékenységet és újrakezdjük a műtrágya-termelést”.

Mint ismert, az Azomureş csökkentette, majd leállította működését, mert az elszabadult földgázárak miatt már nem kifizetődő az ipari tevékenység. A jelzett ok miatt egyébiránt Európa-szerte több helyütt született hasonló döntés, a kontinensen 70 százalékkal csökkent a gyártókapacitás.  Emiatt felmerült egy 50 millió eurós uniós segítségnyújtás lehetősége a marosvásárhelyi vegyikombinát-kaliberű stratégiai vállalatoknak. Előrelépés az ügyben azonbam mindmáig nem történt, és a szóvivő csendbe burkolózása is azt sejteti, nem is igen várható, hogy a közeljövőben látványos változás történjen.

Olcsó (!?) földgáz, olcsó gabona, bukásra ítélt vállalkozók

„Nehézséget okozott a marosvásárhelyi műtrágyagyártás leállása. Míg tavaly 4 lejért vásároltuk helyben, idén 7 lejért vettünk Linzből, illetve pótoltuk a hiányt görög termékkel” – az ügyben közvetlenül érintettként mondta el véleményét kérdésünkre az egyik legjelentősebb Maros megyei mezőgazdasági vállalkozó. Balogh Józsefék 140 hektáron gazdálkodtak tavaly. Negyven hektáron búzát, hetven hektáron kukoricát, húsz hektáron lucernát termeltek, és ez erdősítési programba is bekapcsolódtak. Számukra ezért létfontosságú lenne, hogy olcsóbban jussanak műtrágyához.

„Nem rózsás a helyzet. Nem látok esélyt arra, hogy egyhamar beinduljon az Azomures, de szkeptikus vagyok a radnóti hőerőmű működtetésével kapcsolatosan is. Különös, mert a román földgáz a Ceaușescu-rendszerben volt ilyen olcsó, mint most, a kitermelő kutak azonban rendre leállnak, mert a raktárak tele vannak külföldi gázzal. Románia uniós áron bevásárolt, és a nagyját nem tudták elhasználni. Maros megye az ország egyik legnagyobb földgáztermelője, de megfelelő tárolókapacitás hiányában hiába az: a kutakat bezárják, így  Nagysármás és Sáromberke térségében is” – vázolt rövid helyzetképet.

A gazdálkodók helyzetét egyéb is rontotta. „A kukorica árának alakulását jelentősen befolyásolta az olcsó, de gyenge minőségű ukrán gabona bejövetele is. Sokan ráfáztak, főleg azokat érintette nagyon érzékenyen a piaci körülmények jelentős változása, akik banki hitellel finanszírozták a tevékenységüket, és lízingelt eszközökkel dolgoztak. Nekünk könnyebbséget jelentett, hogy saját munkagépekkel működtünk, de gondoljon bele, hogy Ukrajnából behoznak minden szemetet, 60 baniban kilóját, miközben itt sokunk földjén 70 baniban állt a gabona. Tiszta veszteség! Ha kölcsönt vettél fel a banktól, és nem tudod visszaadni, elviszik, amivel garantáltál. Szerencsére, mi nem kerültünk ebbe a helyzetbe, egy kis profitunk is volt az elmúlt évben” – mondta a vállalkozó.

Balogh József nem sok jóra számít a a közeljövőben. „Megérdemeljük a sorsunkat, mert hagyjuk, hogy az illetékesek elhallgassák a valóságot, és eltűrjük, hogy ne nyilatkozzanak azok, akiknek rálátásuk van az adatokra. Hol van az állam segítsége? Mivel foglalkozik a 42 megyei mezőgazdasági igazgatóság? Kellene segítsenek az értékesítésben, a termelési költségek csökkentésében. Ha nem lenne az APIA (a mezőgazdasági kifizetési és intervenciós ügynökség) és a Dafcochim (vállalat), a gazdákkal nem törődne senki. A műtrágyát pedig valószínűleg idén is külföldről hozzuk majd. Csak magunkra számíthatunk – de talán ennek köszönhetően megerősödve kerülünk ki a megpróbáltatásokból” – összegzett a gernyeszegi vállalkozó.

Végkövetkeztetés helyett

Nincs tehát jele annak, hogy a közeljövőben lényegi változás történhet az ügyben, nehéz idők várnak a gazdákra a továbbiakban is. A műtrágyagyártás újraindulásának vagy újra nem indulásának kérdése nehéz politikai döntésnek tűnik, amelynek megalapozásában a jelek szerint az érintettek érdekeit veszik majd legkevésbé tekintetbe.